Nyomtatás
Dr. Krász Lilla
Dr. habil. Krász Lilla PhD, történész
projektvezető, szenior kutató
 
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Cím: Eötvös Loránd Tudományegyetem, Bölcsészettudományi Kar
          Kora Újkori Történeti Tanszék
          1088 Budapest, Múzeum krt. 6–8., I/134.

Egyetemi tanulmányaimat az Eötvös Collegium tagjaként az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán (Budapest), történelem–német szakon végeztem. Prof. H. Balázs Éva témavezetésével készült PhD disszertációmat 2001-ben védtem meg, amelyben a Mária Terézia és II. József által bevezetett egészségügyi reformok implementációjának lehetőségeit és határait a Magyar Királyság területén működő bábák példáján keresztül mutattam be (A bába történeti szerepváltozása a 18. századi Magyarországon. Budapest, Osiris, 2003.). A disszertáció eredményeinek felhasználásával, de annak mind tematikai, mind idő- és térbeli kereteinek, módszertani eszköztárának és forrásbázisának kiterjesztésével a születéssel és szüléssel kapcsolatos autoritatív tudás történeti változásait a 16–20. századi Magyarország viszonylatában bemutató, etnográfus kollégámmal közösen írt monográfiánk 2005-ben jelent meg (Deáky Zita – Krász Lilla: Minden dolgok kezdete. A születés kultúrtörténete Magyarországon [XVI−XX. század]. Budapest, Századvég, 2005.).

Az elmúlt tíz évben kutatásaim fókuszába a 18. századi Habsburg Monarchia viszonylatában a medikális tudáskultúrák, tudásszervezési gyakorlatok, tudományos megismerési- és tudásáramlási mintázatok vizsgálatát állítottam. Témaválasztásaimban, munkamódszereim kialakításában tudatosan törekszem diszciplináris határterületek megjelenítésére, a vizsgált történeti jelenségek, diskurzusok, személyi meghatározók és materiális eszközök soktényezős vizsgálatára, a humántudományok különböző területeire jellemző tematikus regiszterek és metodológia összekapcsolására.

1997 óta kutatásaimat több hosszabb külföldi tanulmányi és kutatói ösztöndíj segítette (Friedrich Schiller Universität, Jéna; Karl Ruprecht Universität, Heidelberg; Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel; Max-Planck Institut für Geschichte, Göttingen; Institut für Geschichte der Medizin in Josephinum, Bécs; Archivio di Stato die Firenze, Firenze; Maison des Sciences de l'Homme, Párizs). Jelenleg az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kora Újkori Történeti Tanszékén habilitált egyetemi docensként dolgozom.

PUBLIKÁCIÓK:
Krász Lilla közleményei

INTERJÚ:
újkor.hu