Dr. habil. Kurucz György CSc, történész
szenior kutató
 
Email: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Cím: Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar
          Történettudományi Intézet
          1146 Budapest, Dózsa György út 23–27.

1983-ban végeztem az ELTE BTK történelem–angol szakán az Eötvös Collegium tagjaként. Ezt követően az ELTE BTK Új- és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszékén Szabad György doktori témavezetésével kutatásaim alapvetően az újkori angol agrárforradalom eredményeinek magyarországi recepciójára irányultak. 1985 szeptemberétől egy tanulmányi félévet a British Council ösztöndíjasaként Angliában, a Readingi Egyetem Agrártörténeti Intézetében kutattam E. J. T. Collins szakmai irányításával. 1986-tól 1989-ig a Magyar Mezőgazdasági Múzeum munkatársaként dolgoztam. Előbb beosztott szerkesztőként, majd 1988-tól főszerkesztőként és a bibliográfiai csoport vezetőjeként a Bibliographia Historiae Rerum Rusticarum Internationalis közreadásában vettem részt. 1989 őszétől 1991 végéig négy félévet a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-Európa Tanulmányok Intézetében (School of Slavonic and East-European Studies) töltöttem mint honorary visiting fellow, és az Egyesült Királyság levéltáraiban fellelhető magyar vonatkozású történelmi források rendszeres feltárását végeztem. 1990 őszétől három hónapig a wolfenbütteli Herzog August Bibliothek szenior ösztöndíjasaként a Georgia Augusta és a korabeli német agrárgazdasági szakírók magyarországi hatásának tudománytörténeti hátterét kutattam. Diplomácia- és gazdaságtörténeti tanulmányaim külföldi és magyarországi folyóiratokban jelentek meg. Guide to Documents and Manuscripts in Great Britain Relating to the Kingdom of Hungary from the Earliest Times to 1800 (Mansell, London–New York, 1992.) című könyvem a British Library Association szakmai elismerését is kivívta (Besterman Prize, Very Highly Commended, 1992). Az 1797-ben felsőfokú agrárszakoktatási intézményt alapító gróf Festetics Györgyről 2013-ban jelent meg kötetem. A projekt időhatárainak megfelelően az agrártudományok magyarországi instrumentalizációjának kialakulását vizsgálom, illetve a szakterület tudásáramlására vonatkozó forrásfeltáró munkát végzem. Jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem Történelemtudományi Intézetének vezetője vagyok.

PUBLIKÁCIÓK:
Kurucz György közleményei