Előzetes kutatásaink azt mutatják, hogy az orvostudomány magyarországi instrumentalizálódásának vizsgált időszakunkban zajló folyamata a Habsburg kormányzati gyakorlatban a 18. század második felétől bekövetkezett léptékváltás kontextusában értelmezhető. Az akadémikus orvosi tudást és autoritást középpontba állító van Swieten-i egészségügyi centralizációs modell alkalmazására épülő pozitív intervenciós program a 18. század utolsó harmadától birodalom-szerte egy második fázisba lépett. Magyarország viszonylatában az orvosi tudás és az egészségügy szervezetének kialakítását célzó reformok úgy tűnik, több szinten is látványos eredményeket hoztak. A bécsi orvosi fakultás mintájára 1770-ben létrehozott nagyszombati/budai/pesti orvoskar nemcsak a hazai orvosképzés lehetőségét teremtette meg, hanem az – az addig különböző oktatási tradíciókból és intézményi struktúrákból származó – orvosi tudás termelésének, rendszerezésének, szűrésének, validációjának, terjesztésének színterévé is vált. Mindemellett vizsgált időszakunkra kialakult az egészségügy extenzív orvosi tudástermelést és -áramoltatást szolgáló, koordináló adminisztratív szervezete, amelyben – a bécsi birodalmi és a hazai hivatalok és orvosi fakultások mellett – meghatározó szerepet játszott a vármegyei ún. hivatalnok-orvosoknak (physicus-orvosok) az 1770-es évekre már többé-kevésbé jól működő hálózata. A physicus-orvosoknak saját működési területükön meteorológiai, orvosi topográfiai, járványügyi, állategészségügyi, orvosi rendészeti megfigyeléseik rögzítésére megbízható adatokat kellett gyűjteni, s azokat évenkénti rendszerességgel, előre megadott szempontok szerint a hivatalok számára értelmezhető formában rendszerezni. A jelentést író orvosok szövegszerű utalásai, forráshivatkozásai is jól mutatják, hogy az elméleti és gyakorlati orvoslás területén meghatározó partikuláris struktúrákat hangsúlyozó bécsi hatások mellett utat találtak a különböző, a holisztikus szemléletre épülő, elsősorban Göttingenhez és Jénához köthető vitalisztikus koncepciók (pl. Albrecht von Haller, John Brown német adaptációban, Christoph Wilhelm Hufeland). Ezek a hatások még nyilvánvalóbbá válnak a pesti orvosi fakultás időben változó tankönyvi programjának, egyes orvosok tudományos levelezésének (pl. Torkos János, Haiszler György), útinaplójának, szakkönyvtárának (pl. Cseh-Szombathy József és Sámuel, Kováts Mihály) feltárása és elemzése során. A vonatkozó osztrák és magyar szakirodalomban az orvosi megfigyelések intézményes gyűjtése és a tudományos tudástermelés, -terjesztés és -elsajátítás közötti összefüggések nem jelennek meg. Célunk egyrészt a jelentésekben, s az ezekhez kapcsolódó hivatali reakciókban manifesztálódó tartalmak többszintű olvasata (tudománytörténeti, episztemológiai, szociokulturális, nyelvi–szemantikai, információ- és kommunikációtörténeti) nyomán kibontakozó vertikális és horizontális tudásáramlási folyamatok és kölcsönösségi mozzanatok rekonstruálása. Másrészt a magyar nyelvű orvosi irodalomban manifesztálódó tudományos és/vagy populáris orvosi tudás nem tudományos közeg felé történő közvetítésének textuális és vizuális stratégiáit (fordítások, periodikák) kívánjuk feltérképezni.